Különös szerelem

                                    Szereplők

       Rebeca Müller: Becki 15 éves

       Emily Müller: 13 éves, Becki húga

       Max Müller: Becki és Emily apja

       Stefania Müller:Becki és Emily anyja

      Karin Lehnar: egy idegesitő kis csaj, 15 éves

     Tokio Hoteles srácok: Bill&Tom 17 éves Georg 19,Gustav 18 éves

    Amanda Krauss: az anyám, ruha tervező

    James Krauss: az apám, üzlet vezető

    és végül én: Diana Krauss

     Becenevek: Di,Dia

     Kor: 15

  Lakóhely: Los Angeles,Berlin,Magdeburg. (Még változhat)

  Haj szín/Hossz: Fekete,piros és fehér mellíral. Középig érő.

   Szem szín: sötét zöld

                       

      

                                 1 rész

                      A bejelentések

"Nyári szünet!!!Végre!!!"-ez volt az első gondolatom,mikor felkeltem és egyből kiugrottam az ágyamból.
-Tina!!!!!!-ordítottam el magam és a szobalány egyből odaért a szobába.
-Mit óhajt kisasszony?-kérdezte tőlem meghajolva.
-Jajj,Tina!Mondtam már,hogy ne hajlongj előttem és ne kisasszonyozz.Egyszerűen csak szólíts Diának!-válaszoltam neki kicsit mérgesen,hiszen már vagy ezerszer elismételtem neki ezt.-Amúgy lécives megmondanád a szakácsnak,hogy ma reggel pirítóst kérek és,ha lehetne hozzák fel nekem a szobámba?Ma csak lustálkodni szeretnék.MA VAN A NYÁRI SZÜNET ELSŐ NAPJA!!!
-Rendben van kisassz...izé...Dia.Felhozatom a pirítósát.-válaszolta,miközben megint,majdnem meghajolt,de aztán észbe kapott és kihúzta magát miközben elpirult.
Ezen elnevettem magam és bevágódtam az ágyamba a tv elé.
-Ja,és Tina,ha van mára vmi programom,akkor megtennéd,hogy lemondatod?Nincs ma kedvem semmihez.-vágtam savanyú képet mikor eszembe jutott,hogy ma még anyuék mondani szerettek volna vmit ha, hazajönnek.-Am. Tina,a szüleim kb. mikor érnek haza?
-Ha jól emlékszem azt mondták,hogy ma igyekeznek hazaérni 5órára,mert szeretnének mondani vmit önnek.-Tina.-És mára csak egy fotózása lenne,de megpróbálom lemondani.
-Rendben.És nagyon köszönöm Tina.-én.
-Nincs mit.Én csak a munkámat végzem.-Tina közben pedig megint elpirult.
-Tudom én,de akkor is köszönök mindent.-én.
Miután Tina elment és magamra maradtam megcsörrent a telefonom.
-Halló!-veszem fel.
-Szi..szi...szia Di!-szól bele egy sírós hang.
-Becki,te vagy az?-kérdezem ijedten.
-I...Ig...Igen.Én vagyok.-ő mégjobban sírva.
-Mi történt?Miért sírsz?Becki,megijesztessz!-én.
-Kép...képzeld,ap...aput vissz...visszahejezték Magdeburgba.-ő hüppögve.
-És...ez mit jelent?-értetlenkedve,hiszen nem értettem,hogy emiatt miért kell sírni.-Nem értem...
-MIT NEM ÉRTESSZ???Az Istenért,ha aput visszahelyezik,akkor vissza kell költöznünk Németországba!NÉMETORSZÁGBA!ÉRTED???-Becki már kiabálva.
-Mi...micsoda??Az nem lehet!Neked miért kell költöznöd?És...és mikor mennétek?-én megsemmisülve.
-Nem tudom biztosan,de azt mondták,hogy kb.2hét múlva, költözünk.-Becki,már megint majdnem sírva.De Di én nem akarok menni.Olyan régen költöztünk már ide és ott senkit sem ismerek.Minden barátom itt van.
-Becki,nyugi.Oké?Most nem tudok átmenni,de,ha 5kor hazajönnek a szüleim és elmondják,amit akarnak,akkor utána még átszaladok hozzátok.Rendben?-én.
-Persze.És köszi.-Becki.
-Nincs mit,Becki,nincs mit.-én.-Akkor majd este megyek.
-Oké,akkor este.-Becki.-Pussy!Szia!
-Puss!Szia!

"Ez nem lehet igaz!Miért kell elköltöznie.Ő a legjobb barátnőm.Nélküle nem biztos,hogy most ekkora sztár lennék,mert tutira nem bírtam volna ki azt a rengeteg dolgot,ami velem megtörtént.Tényleg erről jut eszembe,ma még nem is láttam újságot.Kiváncsi vagyok,hogy ma mit írnak össze rólunk..."

Ezután lerohantam egy mai újságot keresni,de ma szerencsére nem volt benne semmi rólam,vagy az ismerőseimről.
-Kisasszony!-jött be az inas Frank.
-Igen?-én.
-Az ebédje tálalva van.-mondta,majd meghajolt és kiment.
"Furcsa,miért ő jött szólni és nem Tina?Na mindegy nem is igazán érdekel.De legyen már 5óra,hogy jöjjenek anyuék..."
Este pontosan 5-kor már a nappaliban ültünk mind hárman.
-Kicsim szeretnénk mondani neked valamit.-kezdte apu.
-Nem hiszem,hogy örülni fogsz neki,de nincs más választásunk.-folytatta anyu.
-Miben nincs más választásotok?Egyeltalán miért nincs más választásotok?-én,miközben ijedten jártattam kettejük között a tekintetem.
-Kislányom,mi anyáddal azt szeretnénk mondani...

                                                  

                              2 rész

                  Most ez jó,vagy sem??!!

Este pontosan 5-kor már a nappaliban ültünk mind hárman.
-Kicsim szeretnénk mondani neked valamit.-kezdte apu.
-Nem hiszem,hogy örülni fogsz neki,de nincs más választásunk.-folytatta anyu.
-Miben nincs más választásotok?Egyeltalán miért nincs más választásotok?-én,miközben ijedten jártattam kettejük között a tekintetem.
-Kislányom,mi anyáddal azt szeretnénk mondani...

-Hogy el kell költöznünk.-fejezte be végre anyám.
-Mi???!!!És hova a fenébe kellene költöznünk?
-Berlinbe.
-BERLINBE???Németországba?Európába?Miért olyan messzire?
-Mint tudod én eredetileg német vagyok.Erre utal a nevünk is:Krauss.És most halt meg a nagyanyád,aki az én anyám volt.Miután mi vagyunk az egyetlen élő rokonai,így mindent ránk hagyott.Vagyis helyessebben rád.-felelt apám.
-Akkor miért nem adjuk el a házat meg ilyendolgokat és maradunk itt Los Angeles-ben?-én értetlenkedve.
-Kislányom ez nem ilyen egyszerű.Amíg be nem töltöd a 18-at addig törvényesen nem lehet eladni a birtokot.És a két telek fent tartása igen sokba kerül,így anyáddal úgy döntöttünk,hogy ezt eladjuk és odaköltözünk Berlinbe.
-Neked is több nyugtod lenne,hiszen ott annyira nem vagy ismert és nem kellene többet végig menned az ilyen huzavonákon.Nyugott tinédzser életet élnél és új barátaid is lennének.
-Szóval ezért ragaszkodtatok,ahhoz,hogy németet is tanuljak.De én nem is tudok perfektül németül beszélni.
-Az nem gond.Meg van belőle a középfokúd.És amúgy is Németországban elfogadott az angol nyelv is és majd apáddal segítünk a németben,hiszen mind a ketten hibátlanul beszéljük.-anyu.
-Anyád jól mondja,és ha lesznek barátaid azok is tudnak majd segíteni.
-Biztos...És mikor költözünk?-tettem fel az utolsó bennem kavargó kérdést.
-2hét múlva.-válaszolt apám.
-Kösz,hogy időben szoltok.-motyogtam az orrom alatt.-Most elmehetek Beckihez?
-Persze mennyél csak.-válaszolta kedvesen anyu.
Felrohantam a szobámba,felkaptam egy kapucnis felsőt és rohantam vissza.Már a bejárati ajtó kilincsét fogtam mikor meghallottam apám hangját.
-Kislányom!
-Igen,apu?
-Szerintem Erik(az egyik testőr) menjen veled.
-De apu!Ha már úgyis csak 2hetet töltünk itt,akkor nem tök mindegy,hogy ebben a kevés időben ki lát meg az újságban és ki nem?
-De igazad van.Akkor nem is tartalak fel tovább.Szia!
-Szia apu.
Kiszaladtam a kovácsolt vas kapun és rohantam Beckiékig.Nem laktak messze tőlünk,csak egy utcával arréb.Hamar oda értem,majd a kapu előtt lelassítottam és kifújtam magam.Csengettem.
-Müller ház.-szólt bele valaki a kapucsengőbe.
-Helló!Én Dia Krauss vagyok és Beckihez jöttem.
-Szervusz Dia!Már is nyitom a kaput.-végre megismertem a hang tulajdonosát Maxot.
A kapu kinyílt és én besiettem rajta.Bent már a lépcsőaljában állt a még mindig szomorú Becki.
-Szia!-köszöntött.
-Helló Becki!-köszöntem én is kicsit komoran.Fel menntünk a szobájába és levágódtunk a két fotelbe.-Képzeld mi is elköltözünk.
-Tényleg és hova?-érdeklősött Becki.
-Németországba.
-Na ne.Ez komoly?
-Igen.Ti hol is laktatok régen?
-Magdeburgban.
-És most is oda mentek vissza?
-Igen.Miért ti hovaköltöztök?
-Berlinbe.Sajnos.De még így is közelebb leszünk egymáshoz,mintha itt maradnánk.
-És miért pont most?
-Hát azért...-kezdtem bele és elmeséltem neki,amit a szüleim mondtak nekem nem sokkal ezelőtt.-Szóval örököltem egy házat.
-Tök jó!És mikor költöztök?
-Két hét múlva.
-Akkor egyszerre költözünk.-örült meg Becki ennek a hírnek.
-Jah.Lehet,hogy egy repülővel megyünk majd.-gondolkodtam el.
-Szerinted apukádék beleegyeznének,hogy majd a nyáriszünet hátra levő részét ott töltsd Magdeburban nálunk?
-Nem tudom lehet.
Még elcsevegtnk,majd hazaindultam.Visszafelé már nem rohatam,csak sétáltam és nézelődtem."Milyen furcsa lesz egy teljesen idegen helyre költözni,ahol senkit és semmit sem ismerek.Remélem,hogy legalább beilleszkednem sikerül majd.Valamiért van egy olyan érzésem,hogy nem sok minden fog innen hiányozni.Remélem,hogy ott legalább fogok magamnak egy rendes pasit"Az utolsó gondolatomon elnevettem magam.
-Lehet,hogy nem is lesz olyan rossz ez a költözés?-mondtam ki hangosan azt a kérdést,ami leginkább foglalkoztatott.

*Két hét múlva*
-Di,mindent össze pakoltál már?-kérdezte anyám miközben lefele másztam a konyhába.A személyzet többsége már nem dolgozott nálunk.A szüleim csak Tinát és Eriket hagyták meg.De már egyikük sem volt Los Angelesben,mert ők apámmal már tegnap elutaztak Berlinbe a házhoz.Mi anyuval és Beckivel,Emilyvel meg Stefivel ma utazunk.
-Anyu!
-Igen kicsim?
-Akkor egy hét múlva mehetek Beckiékhez Magdeburgba?
-Persz,hiszen megigértük.Nem?
-De csak biztos akartam lenni,hogy tényleg mehetek-e.
2órán belül a Müller család női tagjai már nálunk voltak.Max,Becki apja már tegnap elutazott apuval.
-Na akkor mindenki össze csomagolt mindent?-kérdezte Stefi.
-És mindenkitől elbúcsúztatok?Mert ide már nem hinném,hogy valaha is visszatérünk.-anyum.
-Igen.De mikor indulunk már?-türelmetlenkedtem,hiszen már nagyon kiváncsi voltam az új lakóhelyünkre.
-Nem sokára Di.A gépünk 15:15-kor indul és most 14:25 van.
-Aham.Addig még egy picit sétálhatunk Beckivel?
-Persze,de 14:45-re legyetek itt.Rendben?-anyu
-Tökéletes.-Beckivel egyszerre.
Beckivel még elmászkáltunk egy kicsit és minden helyszínt jól az emlékezetünkbe véstünk,hisz tudtuk,hogy ezt a helyet minden bizonnyal utoljára láthatjuk.
15:05-kor már a repülőgépen ültünk felszálláshoz készülődve.Én az ablakon néztem ki és nem akartam elhinni,hogy itt hagyom Amerikát.Olyan meglepően furcsa volt,hogy még most sem fogtam fel egészen.
Mikor a gép a levegőbe emelkedett,csak egy mondatot suttogtam:
-Isten veled Los Angeles,üdv új életem!

            

                                        3 rész

                    Új élet,új emberek,új tervek?

Beckivel még elmászkáltunk egy kicsit és minden helyszínt jól az emlékezetünkbe véstünk,hisz tudtuk,hogy ezt a helyet minden bizonnyal utoljára láthatjuk.
15:05-kor már a repülőgépen ültünk felszálláshoz készülődve.Én az ablakon néztem ki és nem akartam elhinni,hogy itt hagyom Amerikát.Olyan meglepően furcsa volt,hogy még most sem fogtam fel egészen.
Mikor a gép a levegőbe emelkedett,csak egy mondatot suttogtam:
-Isten veled Los Angeles,üdv új életem!

Már mielőtt megérkezett volna a gépünk Berlinbe,tök izgatottak voltunk.Főleg én és Becki,anyuék már alig bírtak el velünk:).A gépről rohantunk lefelé,már amennyire egy ilyen gépen lehet rohanni....
-Végre Berlin!!!-kiáltottam el magam.
-Ez a berlini levegő...Hát ugyan olyan mint otthon :D.-szólalt meg Becki.
-Kit érdekel a levegő,mikor itt nyomjuk a földet Németország fővárosában.-kérdeztem meg Beckitől.
-Igazad van.Senkit.Vagyis vkit,aki nem ismer minket és épp teheneket legeltet a sivatagban.-Becki.
-Becki,te megkattantál.Teheneket a sivatagban???-kérdeztem tőle röhögve:D.
-Hát persze.Tudod ez lesz az új divat,majd 100év múlva,de én előre látó vagyok.
-Aham....Most már vágom:D-én.
-Nah,gyerekek ezután az értelmes beszélgetés után búcsúzzatok el egymástól.-anyum.
-De miiiiééért???-mi egyszerre Beckivel.
-Azért szivem,mert mindenkinek ki kell pakolnia,és nekünk még utaznunk is kell Magdeburgba.De egy hét múlva úgyis jön majd Dia(ugye egy hetet írtam a múltkor???).-Becki anyja,Stef.
-Ajjjj......Na jó,de akkor egy hét múlva Diiiiii!-válaszolt Becki,majd megöleltük egymást és elbúcsúztunk.Alig várom,h elteljen ez az egy hét.
Mi anyuval beültünk abba az autóba,amit apu küldött ki értünk.Kb. 10 percen belül lefékezett az autó és mi kiszálltunk egy hatalmas kastély szerű ház előtt,ami minet kiderült Berlin gazdag negyedében van.
-Nem is tudtam,h a nagyanyámnak ennyi léje volt...-én hangosan gondolkodva.
-Hát kislányom ez az amiről én sem tudtam eddig...-válaszolta anyám.Mert mi sem voltunk ám szegények,de a nagyanyámról mikor legutóbb tudtunk.Még egy panel lakás földszintjén élt.Ezért is csodálkoztam,h miért akarjuk mi ott hagyni a jó kis lakásunkat egy paneljukért(mert az tényleg nagyon kicsi volt,egy szobás,konyhás,fürdős,még a budi is a folyósón volt).De ezért megérte elköltözni.
-Anyu,mi tényleg ebben fogunk lakni???-kérdeztem elképedve.
-Nem tudom,kicsim.De mindjárt megkeressük apádat.-válaszolt anyu.-James,James!!!Itt vagy vhol?
-Itt vagyok szivem.-jött ki apám a "kastélybó".-Na milyen volt az út?
-Szuper!-válaszoltam.-De apu mi tényleg itt fogunk lakni???
-Igen.Nagyanyád rád hagyta ezt az egészet és persze a vagyonát is.Viszont a pénzhaz,csak 18éves korod után nyúlhatsz hozzá.
-Ez tök tuti.-válaszoltam és már robogtam is befelé a házba.
-Dia,ne rohanj már az Istenért.Még a végén elesel aztán meg összetörtöd magad és akkor nem mehetsz Beckihez.-Na anyám utolsó mondatára megálltam és elindultam normál tempóban.

 

Ugrunk egy kicsit,eltelt az egy hét és nem sokára indulok Beckiékhez.
Már teljesen beköltözködtnk.Minden el lett intézve,kivéve a suli nekem.Ugyanis még nem döntöttem,hogy hova akarok suliba járni.De ezzel még ráérek.Hiszen június vége van és itt csak augusztusban kezdődik a nyári szünet :P (am. ez tényleg így van Németországban-szerki.).
-Mindent elpakoltál ugye szivecském?-kérdezte anyum.
-Igen,anya.De nem hívj már szivecskédnek plííz!-válaszoltam.
-Oké-oké.De vigyázz magadra,mert még mindig nem vagy a legjobb németből.
-Nyugi van anyu.Tudok angolul és am is Becki nagyon jól beszéli a németet,majd ő segít nekem.-mondtam én.-Öhhmm...És kiviszi le ezt a rengeteg bőröndöt???-kérdeztem miközben végig néztem a legalább 10 hatalmas táskán és az 5 kissebb kofferen.
-Hagyd csak.Majd Erik cipekedik:).
-Anyu de gonosz vagy.-válaszoltam nevetve:D.
-De a multkor is ott morgott mikor vele mentem bevásárolni és vettem két nehezebb táskányi cuccot.Most majd indokkal morgolódhat.-ezen mindketten elnevettük magunkat,majd jött az Erik és lecipelte az összes cuccom.Közben elég rendesen zsörtölődött,de nem törödtem vele.Inkább segítettem neki és a kisebb táskákat én vittem le.
Még elbúcsúztam apuméktól,majd bevágódtam az autóba és irány Magdeburg.
Az út több,mint egy órás volt,de megérte,mert újra láthattam az én egyetlen Beckimet és családját:D.
-Szijja Beckiiiiiii!-ugrottam ki az autóból mikor az megállt.
-Nekem mindegy-morogta,majd neki állt ismét cipekedni.Tökre megsajnáltma:).Mi elindultunk várost nézni.Épp egy fagyizóból jöttünk ki,mikor nekem jött egy torzonborz hajú fiú.
-Oh,Schuldigung!-mondta németül nekem.-Das wollte ich nicht.
-Öhmm...Ich kann Deutsch nicht sprechen!Ich spreche Englisch.-szedtem össze minden német tudásom,h elmagyarázzam neki én angolul beszélek.És reméltem,h ő is tud angolul.
-Ohh...értem.-válaszolt angolul,mire én megkönnyebülten felsóhajtottam.Bocs,h neked jöttem,nem volt szándékos.
-Oké nem baj,majd veszek egy másik fagyit.-válaszoltam,ugyanis az ütközés következtében elejettem a fagyikámat.
-Meghívlak rá.
-Köszi,de igazán nem szükséges.
-De én ragaszkodom hozzá,csak előtte megkeresem Tomot.-válaszolta.
-Oké,de ki az a Tom?-kérdezte Becki is.
-Ő az iker tesóm,bár nem hasonlít rám.-mosolyodott el:).
-Aham-válaszoltuk.Egy kis idő elteltével visszatért a srác nyomában egy raszta hajú,rapper szerú fiúval.
-Na szóval még be sem mutatkoztam.Én Bill vagyok,ő pedig itt a tesóm Tom.-szólalt meg mint kiderült Bill.Mi pedig nagyot néztünk mert tényleg nem igazán hasonlítottak egymásra.
-Ömm...Helló!Én Dia vagyok,vagy Di,ahogy jobban tetszik.Ő pedig a legjobb barátnőm Becki.-mutattam be magunkat.
-Szóval,ha így megismerkedtünk,akkor meghívunk titeket egy fagyira,mag vmi innivalóra is.-szólalt meg Bill.
-Oké.-válaszoltunk Beckivel egyszerre.
Ezután mindenki választott inni vmit és fagyit is,majd leültünk egy négy személyes asztalhoz.Én kerültem Billel szembe és kicsit áttanulmányoztam az arcát.Egész helyes fiú.Nem is bunkó és eddig a modora is jó volt.Jól eldumálltam vele.Még akár össze is jöhetnénk,ha neki lenne,majd hozzá kedve.
Még sokáig ültünk ott a fagyinkkal és beszélgettünk.Kiderült,h magdeburgiak és elég rendes fiúk,csak a furi kinézetük miatt nincs sok haverjuk.Ide járnak gimibe és 17évesek lesznek szeptemberbe.Mi is meséltünk magunkról.Hogy most költöztünk ide és,hogy én berlini vagyok.Meg hasonlóakat.Majd 4óra körül búcsúzni kezdtünk.
-Nincs kedvetek hnap eljönni velünk valamerre?-kérdezte Tom.
-De-válaszolt Becki.
-Oké,akkor számot cserélünk és majd még beszélünk addig.Rendben?-kérdezte most Bill.
-Nekünk jó.-majd szám csere és elköszöntünk.Elindultunk Beckivel hazafelé.
-Egész jó fej srácok nem?-kérdeztem tőle.
-De,szerintem is.Még szerencse,h Bill beléd jött.-nevette el magát.
-Jah még szerencse...:D.........

 

 

 

 

Oldal: Különös szerelem
Ez a Tokio Hotel oldal csak fanoknak! Tokio Hotel4ever♥ - © 2008 - 2024 - th-fanoknak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat